2010. augusztus 6., péntek

A bibliai prófécia megbízhatósága.

A Biblia tájékoztat minket arról, hogy az események pontos előrejelzése Isten különleges képessége. Isten ezt mondja Ézsaiás 48,3-5-ben:

„A korábbiakat már kijelentettem, az én számból jöttek ki, én hirdettem azokat, hirtelen véghezvittem, bekövetkeztek. Tudom, hogy makacs vagy, vasból vannak nyakadban az inak, a homlokod pedig érc, ezért jelentettem ki neked már régen, mielőtt bekövetkezett, hogy ne mondhasd: Bálványom tette ezt, bálványszobrom parancsára történt.”

Más vallások könyveiben hiába keresünk akár egyetlen sor megbízható próféciát. A Biblia ellenben sok részletes és pontos előrejelzést tartalmaz. McDowell 15 61 olyan próféciát dokumentál, amelyek Jézus Krisztusban teljesültek be. Jézus ezeket emberi szempontból nem tudta befolyásolni, mint például születésének helyét, időpontját és körülményeit, elárulását, halálának, eltemetésének stb. eseményeit. Ezenkívül McDowell 12 részletes, konkrét próféciát ír le Tírusszal, Szidónnal, Samáriával, Gázával és Askelonnal, Moábbal és Ammonnal, Petrával és Edómmal, Thébával és Memphisszel, Ninivével, Babilonnal, Korazinnal, Bétsaidával és Kapernaummal, Jeruzsálemmel és Palesztinával kapcsolatban. Egyértelműen hangsúlyozza, hogy ezek a próféciák nem utólagos (vagyis csak az esemény után leírt) kijelentések, hanem valóban prófétai előrejelzések.

Gyakorlatilag nulla annak a valószínűsége, hogy ezek az események véletlenül történtek meg. Werner Gitt informatikus ezzel kapcsolatban részletes számításokat végzett. 16 Aki nem veszi figyelembe ezeket a tényeket (2Péter 3,5), tagadja annak matematikai bizonyítékát, hogy lennie kell egy Istennek, aki a próféciákat ihlette.