2010. augusztus 11., szerda

Egy evolucionista válasza - az élet keletkezése

Az evolucionisták ragaszkodnak ahhoz, hogy amit vallanak, az az igazság, ami bizonyítva van. Megkérdeztem tehát egyet, hogy magyarázza el a dolgok lényegét. Kérdő levelem összefoglalója:
"Helló!

Mondtad, hogy szívesen írnál az evolúcióról. Hogy ne legyen kaotikus a dolog, most egyetlen kérdést tennék fel:
Úgy tudom, hogy az elmélet mai álláspontja szerint az első élőlények "primitív" prokarióták voltak. Az a kérdésem, hogy milyen tény, vagy tények bizonyítják, hogy egy ilyen organizmus magától összeállhat? Ugyanis annak ellenére, hogy a legegyszerűbb élőlény, sokkal bonyolultabb, mint bármely szerkezet, amit ember valaha alkotott. Ezért nem tudják reprodukálni sem. Mi bizonyítja, hogy ilyennek a véletlen létrejötte lehetséges?"

Íme a válasz lényege:
"Erre a kérdésre valóban feltevés van csak, viszont ennek az elméletnek több része már bizonyítható. A Miller-Urey-kísérletben 1952-ben a két tudós a Föld akkori környezetét szimulálva előállított 5 különböző aminosavat. Sok kritika érte a kísérletet később, hiszen kevésbé volt fejlett a technika, illetve rosszul is mérhették fel a kiinduló körülményeket. Ezért 2008-ban megismételték a kísérletet, új gépekkel, pontosított körülményekkel (több, mint félszázados pontosítással!), és felhasználták Miller korábbi jegyzeteit is. Az eredmény: 22 különböző aminosav és 5 peptid. Eddig van a bizonyítható része, szervetlen anyagból létrejöhet szerves anyag"

Ebből ami tény leszűrhető:
Nincs konkrét elmélet, csupán vak tapogatózás. Így ami nincs, azt nem lehet bizonyítani sem. Az élet véletlen keletkezése, mint igazság megbukott, mindössze egy állítás, magyarázat, és bizonyíték nélkül.