2010. augusztus 16., hétfő

Egy prófécia beteljesedése

Ma egy bibliai kijelentés/prófécia beigazolódását teszem közzé. Mózes, amikor megáldotta Izrael törzseit, így szólt Áser törzséről:
„És Áserről monda: Áldott a többi fiak felett Áser! Legyen az ő atyjafiai előtt kedves, és áztassa lábát olajban.” (5. Móz 33, 24)
Itt a kulcs a mondat végén az olaj. Már régen is néztek, hogy hogy lehet az, hogy egy olyan olajmentes ország egy területére, melyen sokáig Áser törzse élt az ő öröksége szerint, a Biblia kijelenti, hogy oda bőven jut olaj?
Na most a következő történt. Van egy geológus, aki maga is ismerte ezt a kijelentést. A neve Tovia Luskin. Hitte, hogy a Biblia megbízható, és igaz. Így pusztán erre a próféciára alapozva, 2002-ben megalapította a Givat Olam olajtársaságot. Olaj nélkül. Aztán elment furkálni az egykori Áser törzs lakta területekre. És annyi olajat fedezett fel, hogy amiről először azt hitték, hogy mintegy 65 millió hordó. Aztán korrigálni kellett a becslést 100 millió hordóra. Aztán azt is több mint egymilliárdra. Így beigazolódott a Biblia állítása: Áser olajban áztatja lábait. És azt, hogy ez nem véletlen, éppen az igazolja, hogy maga a Biblia mutatta meg a vállalkozónak, hogy hol van a sok olaj. Mindenki úgy tudta, hogy nincs. Aki a Bibliát ihlette, az bizony jobban tudta. Ismét egy tény, és nem filozófia, vagy elmélet, ami mutatja, hogy a Biblia Istenének szavára bizony biztonsággal lehet támaszkodni, mint igazságra.